A hallgatói kreativitás
szerepe a felsőoktatásban
Az
oktatás és a kreativitás összekapcsolásának aktualitását többek között „A
kreativitás és innováció éve 2009” adja, továbbá a bolognai folyamat során
létrehozott BA szakok működésének monitorozása. A tehetséggondozás a
felsőoktatásban, szintén megfogalmazott kormányzati kívánalom, amelynek
jelentősége az előírásoktól függetlenül is adott kötelesség, az oktatás egyik
szerepe ez. Mi lenne erre alkalmasabb terep a társadalomban, mint az oktatás?
Különösen igaz ez a felsőoktatásra. Font Márta rektor-helyettes asszony
bevezetőjében a tehetséggondozás jelenlegi egyetemi formáiról és ezek
jelentőségéről beszélt.
A felsőoktatásba a tudományos tehetség
kibontakoztatásának van kitüntetett szerepe, de nem szabad elfelejteni, hogy a
különböző képességek egymással kapcsolatban állnak, azaz a tehetség más képesség
fajtákkal együtt is megjelenhet. Ezek egymást támogathatják az egyén
alkotókészségének kibontakozásában, de időben, az egyén életszakaszainak
különbözőpontjain is megjelenhetnek. A kutatók általában négy
képesség-csoportot különítenek el; intellektuális, művészi, pszicho-motoros
(kézügyesség, sport, tánc) és szociális képességet, amikor valaki jól kiismeri
magát a társas viszonyok rendszerében, hatékonyan tud cselekedni, kommunikálni
stb. A kutatók nagy része megegyezik abban is, hogy a tehetségnek három
összetevője van; a már említett átlag feletti képességek, a kreativitás és a
feladatelkötelezettség, vagy motiváló tényezők. Ez a Renzulli-modell, kisebb
kiegészítésekkel ( főként a környezeti tényezők vonatkozásában) általánosan
elfogadottnak mondható.( Herskovits-Gefferth 1996.) A modell második elemét, a
kreativitást szeretném előadásom középpontjába állítani, aminek a fejlesztése
olyan képességeket is előhívhat, amelyek megléte eddig nem volt nyilvánvaló.
A fejlődéspszichológia szerint, tehetség
nemcsak az, amivel születünk, hanem egész életünk során fejlődik, újabb és
újabb ágakat hoz, ahogy készségeink alakulnak, gyarapodnak. Ez a fejlődés nem
független a környezettől és a kulturális elvárásoktól. Csíkszentmihályi és
Robinson szerint, a tehetség négyféle idővonal mentén alakul. Az első az a
vonalat, az egyén élete során változó feladatai jelölik ki, a másodikat a kognitív
fejlődés, a harmadik az egyes adottságok konkrét területein történő előrehaladás
(a készség kifejlődése), a negyedik a társadalmi szerkezetben történő
elhelyezkedés adta lehetőségek függvényében alakul. ( Sternberg-Davidson 1999.
38.) A tehetséges egyének egy vagy több tárgykörben is kiváló teljesítményt
nyújthatnak, mert a tehetségek összekapcsolódnak. Pl. Az intellektuális
képességekhez, ha szociális tehetség is társul, viszonylag jó karrier
lehetőségek várnak az egyénre, de a szociális képesség kialakulhat az
élettörténet során adódó, nehéz döntéseket igénylő feladatok során is. Az
intellektuális képességek művészi képességekkel történő társulására pl. a
matematikusok és a zene viszonya, szinte már közhelyszerű példa. Saját
tapasztalatom szerint, a jó intellektuális képességű hallgatók gyakran
valamilyen művészeti ágban is otthonosan mozognak. A tehetség azonosítása
ugyanakkor nem könnyű feladat. Ha, a tehetség nem kirobbanó, és nincsenek
egészen nyilvánvaló jelei, általában a kreativitás, illetve az ehhez kapcsolódó
személyiség jegyek felismerése segítheti az eligazodást. Amikor a kreativitást
emlegetjük nem feltétlenül ugyanazt értjük alatta.
A
kreativitás legegyszerűbben alkotóképességét, jelent, de még sem ilyen egyszerű
a definiálása, mert a fogalom terjedelme ennél szélesebb. Meghatározható a
létrejött produktummal, s valóban joggal mondhatjuk kreatívnak azt, aki önálló,
eredeti tárgyakat, dolgokat hoz létre. Meghatározhatjuk a kreativitást magával
a kreativitás folyamatával, e folyamat mozzanataival. E folyamat végterméke nem
lesz mindig egy, vagy több olyan konkrét tárgy, amely esztétikai, logikai,
funkcionális vagy bármely más szempont alapján pontosan, egzakt módon
elbírálható, leírható. Esetleg, alig lesz nyomon követhető, azaz csak hosszú
távon hat majd, vagy mások cselekedeteiben fog realizálódni. A jó tanárok kreativitása
is gyakorta ilyen. A kreativitás körébe tartozik az is, amikor valaki a mások
által szervezett, vezetett kreatív folyamatokba kapcsolódik be, de ott
felhasználva saját képességét, eredeti, ötletes, rugalmas módon tud abban részt
venni.
Az
egyetemi hallgatóktól a felsőoktatás elsősorban intellektuális képességeik
gyakorlását várja el. A kiemelkedő képességű hallgatók számára a különböző szakkollégiumok
és a tudományos diákköri munka, valamint külföldi ösztöndíj lehetőségek
biztosítják intellektuális képességeik továbbfejlesztését. Gyakran a tanszékek
konferenciákon és saját folyóiratukban (ilyen a Szociológia Tanszék is)
biztosítanak hallgatóik számára megnyilatkozási, publikációs lehetőséget. A
tanszéki kutatásokba történő bekapcsolódás szintén az intellektuális tehetség
megmutatkozásának egy formája, különösen így volt ez az osztatlan képzésben. A
bolognai programhoz történt csatlakozás következtében átformált képzési
programok BA szakos diákjai esetében prioritása a gyakorlati képzésnek és nem
az elméleti-kutatói elmélyülésnek van. A hallgatók épphogy megszerzik azokat az
ismereteket, amelyek a szakmai minimumhoz szükségesek, majd ezt a féléves
terepgyakorlat során megpróbálják alkalmazni. A BA képzések nem teszik képessé
a hallgatókat kutató munkára, erre csak a mester szakokon nyílik
lehetőség. A mesterszakos képzésben résztvevő hallgatók egy része azonban, olyan
BA szakról érkezik, ahol a megszerzett ismeretek csak bizonyos hányada
illeszkedik az éppen hallgatott aktuális mesterszakhoz. A mesterszakos
hallgatóknak csak az a része lesz képes a tanszéki kutatásokban érdemben részt
venni, akik a szak előzmény BA képzésében vett részt, így tudása, szakmai
ismeretei elegendők hozzá.
A
másik probléma; a tanszéki kutatások szűkülésének kérdése. A növekvő oktatási
terhek mellett, a kutatási források a bölcsész- és társadalomtudományi szakok
esetében szűkülnek. A hazai kutatási források nagy része Uniós forrás, amelyek
kemény feltétel rendszere a bölcsész- és társadalomtudományok esetében csak
közvetett módon teszi lehetővé a részvételt. Mit értek ez alatt?
A
kutatás-fejlesztés gazdasági és politikai prioritás az Európai Unióban. Az EKT
(Európai Kutatási Térség) létrehozása a kohéziós politikát szolgálja, s ennek
kiemelt része a kutatások támogatása. 2007-2013-ig terjedő időszakra a
strukturális alapok mintegy 25%-a az innovációra és a kutatásokra fordítódik,
összegszerűen 86 milliárd euro. Magyarország számára rendkívül fontos, hogy
Budapesten hozzák létre Európai Innovációs és Technológiai Intézetet, melynek
célja a kutatás, oktatás és az innováció összekapcsolása. A
kutatóintézetek, a vállalatok és a felsőoktatás képviselői, egyaránt részt
vesznek a munkában, melynek célja a három szektor összekapcsolása.(A PTE által
tervezett Science Building is ebbe a folyamatba tartozik, melynek legfontosabb
feladata a tudomány és az innováció összekapcsolása, 6,5 milliárd euro Uniós támogatásból
és egy milliárd euro saját erőből épül. )
A megindult folyamat keretében ajánlást és gyakorlati útmutatót fogadtak el az
egyetemek és más állami kutatóhelyeknek a szellemi tulajdon tudásátadás során
történő kezeléséről, továbbá az állami kutatási programok közös tervezéséről.
(Forrás: Európa Szerver euroinfo.hu)
Az
egyetemekre elsősorban az oktatás és a kutatás mind szorosabb összekapcsolása
vár, mint feladat, azzal a kiegészítéssel, hogy a jogszabályi keretek
megengedte határok között, lehetőleg legyenek tekintettel a gazdasági szféra
szakember igényeire. Ebben a folyamatban azok az egyetemek, s ezeken belül
karok indulnak nagyobb sikerrel, ahol az innováció a kutatással hatékonyabban
összekapcsolható, ezek a természettudományi, műszaki, orvostudományi és
gazdasági képzések. A bölcsész- és társadalomtudományi karok hátránnyal
indulnak ebben a versenyben, az oktatott diszciplínák tudáskészletének
természete miatt. Ugyanakkor, a humántudományok által művelt területek,
beleértve a különböző művészeti karok által nyújtott tudást is, rendkívül
fontosak a fenti szempontoknak megfelelően is, ha kreativitásra és innovációra
képezik a hallgatókat.
A
művészeti képzések kapcsolata a kreativitással és az innovációval evidens, s
ennek megfelelően az Európai Parlament állásfoglalásában ezeket ki is emeli. Az
Európa Parlament kulturális iparról szóló állásfoglalása (2008. április 10.
2007/2153 INI ) lefekteti azokat az alapelveket, amelyekben az unió
gondolkodik. Az állásfoglalás 2. oldalán a C pontban megfogalmazott kulturális
ipar definícószerűen magába foglalja a hagyományos művészeti ágakat (zene, film
stb.), és a nem hagyományos kreatív iparágakat, mint a média, a divat, a
turizmus, informatika. A 3. oldal M pontja hangsúlyozza, hogy „a kulturális
ágazat produktív és kreatív kapacitásainak megerősítéséhez a kultúrát szorosan
össze kell kapcsolni az oktatással és a képzéssel.”
A
fentiekből látható, hogy a kutatás-oktatás-innovációs tengely mentén a
bölcsész- és társadalomtudományok a legkevésbé támogatottak, mivel ezekben a
diszciplínákban kicsi az esélye a kulturális iparhoz sorolt szellemi termékek
előállításának, azaz. „gazdasági jellegű többletértéket” ezek a tudományok nem
adnak hozzá az előállított termékhez. Ezeknek a tudományoknak a hátránya
elsősorban a kutatási támogatásokban látszik majd meg. A társadalom- és
bölcsésztudományok ezért külön hangsúlyt kell, hogy fektessenek a hallgatóik
képzése során a kreatív képességek fejlesztésére, mind a BA, mind a Master
szakokon. Erre nem csak azért van szükség, hogy hallgatóik létszámát emeljék,
hanem azért is, hogy ezek a képzések jól összeilleszthetők legyenek, akár
alapként, akár mesterszakként más, innovatívként elfogadott képzésekkel. Az
innovációs fejlesztésekbe történő más bekapcsolódási lehetőséget nem látok,
hacsak nem magának a folyamatnak az elemzését, monitorozását, amely szintén nem
idegen a Tanszékünkön oktatott diszciplínák természetétől.
A
társadalomtudományi szakok – és itt már beszéljünk inkább a saját szakjainkról
-, a mesterképzésben sem lezártak, sőt kifejezetten nyitottak más BA szakon
végzettek felé. Elsősorban a társadalomtudományi, de bölcsészettudományi, sőt
pl. az idegenforgalmi BA-t végzettek felé is. Ez a nyitottság helyes, de még
fokozható, s talán éppen a művészeti alapképzést végzettek felé. A társadalom-
és bölcsészettudományi szakok humántudományokban jártas, a hagyományos európai
műveltség, kultúra elméleti ismereteiben képzett hallgatókat bocsátanak ki,
akik rendelkeznek azzal a képességgel és műveltségi iránytűvel, amivel el
tudnak igazodni a kulturális élet szinte minden ágában. Érdeklődésük,
nyitottságuk, kíváncsiságuk a világ eddig meg nem ismert dolgai iránt fokozódhat
a képzés során. Elvileg semmi akadálya nincs annak, hogy kiművelt,
alkotóemberként kerüljenek ki a felsőoktatásból. A szociológia és a
társadalomtudományi BA szakok szerteágazó ismeretanyaga elősegíti, a megfelelő
motiváltság esetén, hogy a hallgató innovatív szakemberré váljon, bárhol is
helyezkedik el. Bár a BA képzés egyetlen diszciplínában sem teszi lehetővé a
szakma teljes elsajátítását- ez, a hátránya-, de az átadott ismeretanyag
természete olyan, hogy elég széles mozgás lehetőséget biztosít a végzett
hallgatóknak. Ez a szociológiát és a tanrendet dicséri, nem magát a bolognai
rendszert. A bolognai rendszernek, ha van előnye, az nem más, mint az, hogy
lehetővé teszi a más szakmák felé történő továbblépést, illetve több képzés
abszolválását különféle szinteken. A hallgató választási lehetősége nagyobb, s
ez mindenképpen előny.
A
kreativitás támogatása tehát megtörténik, mind a magyar kormányzat, mind az
uniós politika részéről, de a források pályázatokhoz kötöttek, azokon keresztül
szabályozzák a kutatási irányokat. A fentiekben láthattuk, hogy az Unió és a
kutatásfejlesztés hazai politikája a kreativitást elsősorban az új szellemi
termék értelemben használja, ráadásul ezek a termékeknek gazdasági értelemben
is innovatívnak kell minősülnie. Kérdés, hogy a jogszabályi keretek között
milyen lehetőségei vannak az egyetemeknek, ezen belül is a társadalomtudományi
szakoknak arra, hogy magukat „kreatívként” aposztrofálják? Valószínűleg nincs
más lehetőségük ezeknek a szakoknak, mint saját diákjaik – épp a gyakorlati
elvárások miatt – kreatív készségeit fejleszteni, függetlenül attól, hogy ezt
maga a képzés mennyire teszi lehetővé, vagy az ezzel kapcsolatos központi
elvárás valós-e. Ehhez persze, maguknak az oktatóknak a kreativitását is
fejleszteni kell, mert csak a kreatív oktatók alkalmasak a hallgatók ez irányú
képességeinek fejlesztésére.
Az
emberek általában valamilyen szintű kreativitással születnek. Azonban, mint
láttuk, ahogy a tehetség sem azonos a születéskor adottal, a kreativitás is
fejleszthető. A tapasztalatok azt mutatják, hogy ezen az iskola gyakran inkább
csak ront, azaz feláldozza a világról szóló elfogadott ismeretek átadásának és
számonkérésének az oltárán. Az iskolai oktatás negatívuma - mint azt tudjuk -,
hogy feladat megoldási rendszere alapvetően diszkurzív, így háttérbe szorítja
az intuitív módszereket. A jelenségeket változatlan alaptermészetűeknek
mutatják be, a törvényszerűségek feltárása a cél, a jelenségek dinamikája,
változékonysága gyakran még az érzékeltetés szintjén sem jelenik meg a
tananyagokban. Elmondok egy példát arra, hogy az iskola már egészen kis korban,
hogy teszi tönkre a kreativitást. ( A történetet Halász tanár úrtól hallottam
egy konferencián.) Egy kislány bekerül az iskolába, és nagyon megszereti a
tanító nénit. Rajzol neki egy rajzot, amin két zöld nap süt a tanító nénire.
Azért kettő, mert nagyon szereti a tanító nénit. Az iskolában hamar
helyreigazítják, mert a napot sárgának ábrázoljuk, és csak egy van belőle.
Többet nem rajzol ilyet, hanem igyekszik alkalmazkodni az elvárásokhoz.
Egyébként nem csak az iskolában van ez így, hanem a mindennapi életben is az
emberek szeretnek az úgynevezett realitásokhoz alkalmazkodni, mások
elvárásainak megfelelni, mert a spontaneitás, vagy bármilyen extrémitás ahhoz
vezethet, hogy az egyén perifériára szorul. A leegyszerűsítések, az
ésszerűsítések, a sablonos megoldások, mások utánzása, a biztonság igénye, az
észrevétlenség –mindennapjaink részei.
Kreatívnak
tartjuk az újszerű, eredeti, bátor gondolkodást. A kreativitásnak három
alkotóeleme van a kutatók szerint: intellektuális (gondolkodás, ötletek, elképzelések,
stb.); motivációs (az a késztetés, hogy legyenek); és érzelmi (a
gondolkodás bátorsága, ellenállás az alkalmazkodás kényszerével szemben,
kockázatvállalás stb.) Ezek összejátszásából jön létre a kreativitás. A
gondolkodás és a cselekvés kreativitása is megkülönböztethető, bár
nyilvánvalóan összefügg, hiszen a gyors és sajátos reagálás közös bennük.
Az alkotó gondolkodású
embereket megfigyelve megállapítható- függetlenül attól, hogy művészek, vagy
tudósok -, hogy szinte mindannyian rendelkeznek bizonyos, jól elkülöníthetőszemélyiségjegyekkel. 
