Paku Áron

Gondolatok egy időszociológiai vizsgálathoz

Időszegénység, modern időzavar, felgyorsult élettempó, mind olyan fogalmak, melyeket a modern társadalomban történt változások hívtak életre. Vészesen aktuálissá vált az eddig mostohagyermekként kezelt időkezelés, időorientáció, „időfogyasztás” körültekintő, alapos és szakszerű vizsgálata. Az utóbbi évtizedek kutatási eredményei hívják fel a figyelmet a (szubjektív)idő-viszonyulás mentális és testi egészségre, tanulmányi előmenetelre, fogyasztásra gyakorolt szignifikáns hatására – és a sort még folytathatnánk (lsd. pl. Kasser 2006; Meleg 2006; Tahin-Jeges-Lampek 2000; Török 2006a; Török 2006b).

       Társadalmunkban elterjedt vélemény, hogy a fiatalok körében az uralkodó nézet egyfajta carpe diem szemlélet, mely természetesen meghatározza a jelenhez és a jövőhöz való viszonyukat is. A témában zajló kutatások egyik legnagyobb hiányosságának azt tartom, hogy a jövőorientáció legfontosabb indikátorának a foglalkozási és iskolai mobilitást tartják, ti. azon egyének tekinthetők jövőorientáltnak, akinek tanulmányi pályája felfelé haladó lineáris utat fut be, illetve munkaerőpiaci pozíciójára is ez a felfelé történő mozgás jellemző.

       Kutatásomban egy olyan tabula rasat akartam kezdeni, mely nem határolja be a vizsgálódás irányát, konkrét tárgyát, lehetőséget biztosítva így arra, hogy a kutatási téma úgyszólván önmagát bontsa ki. Arra voltam kíváncsi, hogy általánosságban az idővel, annak észlelésével kapcsolatban milyen problémás területek bontakoznak ki. Ennek érdekében a legcélravezetőbb kutatási módszernek a mélyinterjú technikáját találtam, melynek keretében az interjúalanyok nem egy elvárt struktúra, hanem saját mentális struktúrájuk szerint építhetik fel a témával kapcsolatos gondolataikat. A beszélgetést csupán egy az interjús beszélgetés folyamatosságát biztosító interjúvázlat strukturálta, teret hagyva az interjúalanyok számára, hogy véleményüket szabadon kifejthessék.

       Módszertanilag a megalapozott elmélet talaján álló kutatásomtól azt várom, hogy az induktív módon nyert adatok nagy érvényességgel alkalmazhatók legyenek a valóságra. Kutatásommal nem titkolt szándékom olyan problémafelvetés körvonalazása, mely a későbbiekben kutatói kérdésekké, hipotézisekké fordítható le. (lsd. bővebben Kucsera 2008)

       A kutatás során 2009. január és február között 17 mélyinterjút vettünk fel 15-17 éves középiskolás diákokkal.[i] Az interjúban arra kértük a diákokat, hogy az élettörténetükön túl meséljenek a napjaikról, az általuk végzett tevékenységekről, szabadidős elfoglaltságaikról, vágyaikról, céljaikról. Az interjú zárásaként jelenlegi élethelyzetükre, időfelhasználásukra, időbeosztásukra kellett reflektálniuk (pl. elégedettség, kontrollérzés, stb.).

Kutatási eredmények

Ahogyan a bevezetőben is említettem, a kutatás céljai között nem szerepel számszerűsíthető adatok kiszűrése. Feltáró érdeklődésem homlokterében az áll, hogy az interjúalanyok hogyan irányítják a beszélgetést, milyen jellegzetes témaköröket említenek, melyek azok a fő elemek, amelyek strukturálják a beszélgetést (természetesen a megadott keretek között). Reményeim szerint a beszélgetések olyan ismeretekkel szolgálhatnak, melyek kiindulópontját jelenthetik későbbi, más strukturált kutatásnak. Célom, hogy az interjúkban megbúvó látens struktúrák kitapinthatóvá váljanak.

       Mélyinterjút 17 középiskolás diákkal készítettünk, közülük 12 lány és 5 fiú.

       Érdemes górcső alá venni az interjúalanyok által végzett tevékenységeket, melyek az idő hordozói. Az említett tevékenységek száma szerint az alanyokat két csoportra lehet osztani. Egyesek napjait igen töredezetté teszi a végzett tevékenységek sora, míg mások időfolyamát alig szakítják meg a különböző tevékenységek. A tevékenységek jellegét tekintve minden alany esetében kötelező és választható/választott tevékenységekről beszélhetünk. A kötelező tevékenységek minden esetben az iskolával és/vagy tanulással kapcsolatosak, ide sorolva pl. a magánórákat vagy a korrepetálást és fakultációt.

Tipikusnak tekinthető vélemények:

„Szabadidőnek azt az időt tekintem, amin nem tanulok…”

- 15 éves fiú -

„A tanulás az kell, az muszáj!”

- 16 éves lány -

A tanulás mindennapi tevékenység, mely értelemszerűen szervesen épül be a diákok időrendjébe, mint ahogy az egyéb kötelező tevékenységek is. Szubjektív értelemben ezek a kötelező tevékenységek kontrollálhatatlanok, külső kényszerítő erővel hatnak az ember életére. Ez természetesen nem jelent automatikusan negatív hozzáállást is, csupán annyit, hogy a megkérdezettek kivétel nélkül olyan időintervallumként jelölik meg, melyre semmilyen hatással nem lehetnek. Az természetesen már egyénenként változik, hogy érzelmileg hogyan viszonyulnak ehhez az időszakhoz.

       Tagadhatatlan azonban, hogy a megkérdezettek fontos szerepet tulajdonítanak a tanulásnak, tevékenységeik közül talán ezt ítélik a legfontosabbnak. Ezen nem módosít az sem, hogy ezen elkötelezettség az egyén belülről fakadó kötelezettsége, avagy külső hatás eredménye (pl. szülői ösztönzés, sőt nem ritkán kontroll eredménye).

       Az interjút adók között elenyésző azok aránya, akik nem rendelkeznek valamilyen formán kidolgozott jövőképpel, azonban többnyire határozott elképzeléssel rendelkeznek a jövőt illetően, igaz más-más területen. Van, akinek jövőképében a tanulás foglal el kitüntetett szerepet, van, akinek a munkavállalás. Jelenlegi élethelyzetüket, cselekedeteiket tehát befolyásolja jövőbeni várakozásuk. A jövő befolyásoló hatása azonban nem mindenkinél érvényesül egyformán. Kétféle magatartás, attitűd figyelhető meg: van, aki inkább sodródik a jövő felé, és van, aki tudatosan halad jövőbeni céljai irányába. Ez a kétfajta attitűd azonban nem határolható el élesen egymástól, ti. mindannyian tudatában vannak jelen és jövő egymásra hatásának.

       Általánosságban elmondható, hogy a tanulással töltött idő kvázi nem része a fiatalok „időszámításának”, egy olyan időintervallumról van szó, mely adott, befolyásolhatatlan, kontrollálhatatlan, így egy tőlük független létező. A tanulásra fordított idő negatív hatásáról azonban már számos esetben említést tesznek, negatív visszaható erejét naponta érzik. Ez az az idő ugyanis, ami minden más tevékenységre (így időre is) hatással van. Gyakran említik a diákok, hogy a tanulásra fordított időmennyiség miatt nem jut más tevékenységekre idejük.

„Gyakran megfordul a fejemben, hogy a tanulásra sincs időm.”

- 16 éves lány –

Extrém esetekben az iskolában töltött időn kívüli időszak meghatározó tevékenységei is mind az iskolához, tanuláshoz köthetők. Volt olyan interjúalany, aki elmondása szerint a hétköznapokon iskolán kívül sem foglalkozik mással csak a tanulással, az egyes tanórákra való felkészüléssel. Ezek a diákok azonban nem a legjobban teljesítők köréből rekrutálódnak, az okok véleményem szerint nem a jobb teljesítmény elérése mögött meghúzódó motivációkban keresendők kizárólag, hanem időkezelési hiányosságok is meghúzódhatnak mögötte. Vannak ugyanis olyan interjúalanyok, akik iskolán kívüli idejét számtalan tevékenység szabdalja, mégsem romlik iskolai teljesítményük, és nem panaszkodnak az idő szorításáról. 

       Külön csoportként kezelendő azon tevékenységek köre, melyek habár jellegüknél fogva szabadon válaszhatók, mégis felveszik a kötelező tevékenységek egyes jellemezőit. Ide sorolhatjuk az olyan tevékenységeket, melyek a múlt „maradványai”: jellemzően gyermekkorban elkezdett tevékenységek, amelyek vagy szülői hatásra elkezdett vagy önként végzett tevékenységek (általában sporttevékenységek vagy zeneóra). Ami azonban hasonlatossá teszi a kötelező tevékenységekhez az az, hogy a tanuláshoz hasonlóan a mindennapok szerves része, mely valamikor önként vállalt tevékenység ma kényszerítően hat az egyénre. Kissé a megszokás uralja ezen tevékenységi kört.

       Nem lebecsülve a fent bemutatott ún. kötelező/kvázi-kötelező tevékenységek jelentőségét, a szabadidő folytán végzett tevékenységek vizsgálata nagyobb kihívást jelent. Számszerűen is több tevékenység tartozik ebbe a körbe, jellegüket tekintve is igen változatosak. Ezen kívül a szabadon választott tevékenységek idővonatkozása egészen más attitűdöt kíván meg, rejt magában, ennél fogva pedig újabb kérdéses pontokra mutatnak rá. Ez az a tevékenységi kör és időszak, melyek az egyéni döntés körébe tartoznak, így jól megfigyelhető az egyéni időszemlélet és időkezelés. A legváltozatosabb tevékenységek alkotják ezen kört, úgy mint pl. barátokkal történő találkozás, sportolás, internetezés, olvasás, családi programok, sütés-főzés, és a sort még lehetne folytatni. Ebbe a körbe kell sorolni azt az időt, melyet az emberek úgymond passzívan töltenek el (pl. zenehallgatás, tévénézés).

       Erre a tevékenységcsoportra nagyfokú autonómia és kontroll jellemző. Az alanyok kivétel nélkül arról számolnak be, hogy a szabadidejük eltöltési módja, mikéntje és nem utolsó sorban mennyisége felett kizárólag ők rendelkeznek. Egyesek azonban megemlítik, hogy a barátaik, szüleik azért némi hatással vannak a szabadidőre, ugyanis számtalan olyan tevékenység tartozik ebbe a csoportba, mely csoportos tevékenység, így a csoporttagok idejének összehangolása szükségeltetik.

       A szabadon választott tevékenységekre jutó idő nagy szóródást mutat. Azok az interjúalanyok, akik meglehetősen sok időt fordítanak tanulásra, arról számoltak be, hogy időszűke miatt nem tudnak más tevékenységre is időt fordítani.

„Igazából a szabadidőmre marad elég kevés idő, mert a tanulásra kell koncentrálnom.”

- 16 éves lány -

A skála másik végén azon egyének foglalnak helyet, akik elmondásuk szerint minimális időt töltenek tanulással, kötelező tevékenységekkel. Ezek az egyének nem ritkán az iskolaidőn kívül már nem foglalkoznak a tanulással.

„Vagy itthon vagyok és számítógépezek, játszok vagy internetezek, vagy a haverokkal elmegyünk valamerre, vagy lemegyünk valamelyik haverhoz, aztán pókerezünk, vagy csak úgy lógunk valahol.”

„Megpróbálunk minél hosszabban együtt lenni, hogy el tudjuk szórakozni az időt.”

- 17 éves fiú -

Az interjúalanyok nagy része esetében a hétköznapokat és a hétvégéket egyaránt számos nem kötelező jellegű tevékenység teszi ki. Fontos megkülönböztetni a szabadon választott tevékenységek esetében az aktív és passzív cselekvéseket. Jelen esetben aktív cselekvésnek nevezem a különböző sporttevékenységeket, baráti találkozókat, családi programokat, stb.; passzív tevékenységnek pedig az olvasást, tévénézést, zenehallgatást, stb. tekintem. (Meg kell jegyezni, hogy a legritkább esetben választhatók szét a tevékenységek e két csoportba, gondoljunk pl. amikor baráti beszélgetések közben kedvelt zene szól a háttérben.) Fontosnak tartom ezen megkülönböztetést tenni, mivel az interjúalanyok nagy részére inkább az aktív tevékenységek végzése a jellemző, míg másik részük iskolán kívüli idejüket inkább passzívan élik meg.

„A hétfőt kivéve minden nap van különórám, heti 4 edzés és 2 rajzóra.”

- 16 éves lány -

       Az időfelhasználás szempontjából van jelentősége a különbségtételnek; az időérzékelés, időkezelés, egyáltalán az időhöz való hozzáállás szoros összefüggést mutat ezekkel a tevékenységekkel. Azok az egyének ugyanis, akik számos aktív tevékenységet végeznek, rákényszerülnek idejük kontrollálására, arra, hogy hatékonyan osszák be idejüket. A passzív tevékenységek ugyanezt a képességet nem követelik meg, nem kívánják meg a racionális időbeosztást. Az látható, hogy a sokféle tevékenység mellet is marad az egyéneknek olyan „ráérőideje”, mely a passzív tevékenységek időtere. Azoknak a tanulóknak, akik szűkölködnek a szabadon választható tevékenységekben (mely rendszerint önként vállalt „életforma”), szabadidejük nagy része „ráérőidő”, mely intervallumban egy cél van csak: elütni az időt. Nem egyedi eset, hogy ezek az emberek arról panaszkodnak, hogy kifolyik kezükből az idő, nehezen tudják kontrollálni azt.

„A hétköznapi időfelhasználásommal nem vagyok elégedett, azt valahogyan jobban ki kéne tölteni, mert az esti órák elég lassan telnek és unalmasak. Nem mindig tudunk olyan elszórakozni, hanem csak úgy unatkozunk esténként.”

- 16 éves fiú -

Velük szemben azonban vannak olyan feszített napirenddel rendelkezők, akik oly mértékben uralják időbeosztásukat, hogy gond nélkül tudják az egyes tevékenységeket időben összehangolni.

Időbeosztás

A fent bemutatott tevékenységek elemzése nyújtja számunkra a kiindulópontot, azt a napi struktúrát, amely szövetébe ágyazódik az időfelhasználás, időbeosztás kezelése. Ha ezen tevékenységeket úgyszólván lefejtjük a struktúráról, láthatóvá válik a mögötte meghúzódó időszemlélet (mely tegyük hozzá, visszahatásként alakítja is a tevékenységi struktúrát). Tehát ahhoz, hogy kontrollálni tudjuk a kialakult tevékenységeinket, rendelkeznünk kell egyszersmind olyan időkezelési „képességgel”, mely által e tevékenységi struktúra hatékonyan működtethető, az egyes tevékenységek szinkronba hozhatók.  A kérdés ezek után az, hogy az időkezelés és a tevékenységi struktúra milyen idői viszonyban vannak egymással, azaz melyik előzi meg időben a másikat. Erre a kérdésre azonban csak további kutatások adhatnak releváns választ.

       A tevékenységi struktúrák mögött ideáltipikusan két időkezelési attitűd/időszemlélet húzódik meg, mely az interjúkból jól kitapintható.

       Az egyik beállítódás jellemzője, hogy a struktúrát alkotó tevékenységek egy időtengelyre fűzhetők fel, így az egyes tevékenységek egymást követően alkotnak láncot. A másik ideáltipikus esetben nem egy időtengely észlelhető, hanem az egyes tevékenységek mind külön-külön időtengelyt alkotnak. Ezek az időtengelyek (tevékenységek) egymás mellett léteznek, így alkotva egységes egészet.

       A kétféle attitűd merőben más időfelfogást kíván meg, avagy alakít ki. Megfigyelhető, hogy az első esetben, amikor a tevékenységek egy időtengelyen helyezkednek el, az egyes tevékenységek csak úgy „fejlődhetnek” az időben, ha a többi tevékenység valamelyikét, vagy mindegyiket bizonyos korlátozások alá vesszük. A gyakorlatban ez annyit jelent, ha valaki több időt szeretne barátaival tölteni, csak úgy kivitelezhető, ha valamely más tevékenység(ek)re szánt időből vesz el. Ennél fogva a tevékenységek köre, vagy az egyes tevékenységek végzésére szánt idő nem bővíthető csak a már említett egyetlen időtengely terjedelmében.

       Az utóbbi esetben azonban, mikor a valóságos idő (értsd: órával mérhető idő) több időtengelyből áll össze, a különböző tevékenységek úgy szerveződnek meg, hogy azok időben nincsenek egymásra (legalább is szubjektív értelemben) hatással. Ebben az esetben az alanyok arról számolnak be, hogy a tevékenységstruktúra minden elemére megfelelő és elegendő idő áll rendelkezésre, az idő érzékelése nem a tevékenységstruktúrához viszonyítva, hanem az egyes időtengelyeken belül nyer értelmet.

       Ezen két bemutatott beállítódás látszólag kétféle tevékenységstruktúrát feltételez, illetve eredményez. Az utóbbi attitűddel azon egyének jellemezhetők, akik napjait, idejét több rendszeres tevékenység „tördeli” szét. Ők azok, akik tudatosan alakítják és szervezik idejüket, hogy a végesnek tűnő idő kontrollálhatóvá, kezelhetővé váljék.

„Néha úgy gondolom, hogy jól be tudom osztani az időm, néha meg úgy, hogy nem. Elég nehéz úgy beosztani az időmet, hogy minden fontos dologra maradjon elég időm. Igazából megpróbálok mindent rangsorolni, hogy mi a legfontosabb és mi ér még rá.”

- 17 éves lány -

 Időbeosztásuk kialakított gyakorlat következménye, ritkábban számolnak be arról, hogy elvesztették „hatalmukat” az idő felett. Itt nem arról van szó, hogy ezek az interjúalanyok nem panaszkodnak arról, hogy vannak olyan tevékenységek, melyekre szeretnének több időt szánni, vagy nem érzik az idő szorítását, pusztán arról, hogy időkezelésük sokkal tudatosabb.

„Mostanában szoktam írni egy kis cetlire, hogy miből mennyit kell tanulnom, mi a fontosabb, miből írok dolgozatot, arra mennyit kéne készülnöm, és akkor próbálom úgy beosztani az időmet, hogy mindegyikre jusson több idő.”

- 16 éves lány -

Megfigyelhető az is, ha ezek az alanyok időbeosztásukkal kapcsolatos elégedetlenségüket fejezik ki, mindenképpen tudatosan törekednek arra, hogy időbeosztásuk hatékonyabb legyen.

„Nem mindig sikerül jól beosztani az időmet, de próbálok erre odafigyelni.”

- 16 éves lány -

A teljes tanulmány letölthető innen: 

Irodalom

Kasser, Tim (2006): Idő és fogyasztás. Internet: http://tudatosvasarlo.hu/cikkek/498, letöltve 2009. 09.23.

Kucsera Csaba (2008): Megalapozott elmélet: egy módszertan fejlődéstörténete. Szociológiai Szemle 17 (3): 92-108.

Meleg Csilla (2006): Az iskola időarcai. Pécs: Dialóg Campus

Tahin Tamás-Jeges Sára-Lampek Kinga (2000): Iskolai végzettség és egészségi állapot. Demográfia, 2000 (1): 70-93.

Török Katalin (2006a): A társadalom időbeosztásának kiszolgáltatott egyén – beszélgetés Dr. Vajda Zsuzsanna pszichológussal. Internet: http://tudatosvasarlo.hu/cikkek/396, letöltve 2009. 09. 23.

Török Katalin (2006b): Idő és fogyasztás – beszélgetés Vörös Miklós szociológus- kultúrantropológussal. Internet: http://tudatosvasarlo.hu/cikkek/400, letöltve: 2009. 09. 23.